Elhunyt Mario Vargas Llosa Nobel-díjas író

Az író kívánságának értelmében nem lesz semmilyen ceremónia, családi körben hamvasztják őt el.

Az író kívánságának értelmében nem lesz semmilyen ceremónia, családi körben hamvasztják őt el.
A polgári eszmények nagy írója kassai polgárból világpolgárrá vált: élt Olaszországban, Amerikában, de szíve a magyarságért, a magyar irodalomért dobogott emigrálása után is.
„Alig találkoztam egy-két olyan emberrel, aki hozzám hasonlóan gondolkozik; ez örök és fájó hiány. És persze, ami felé az emberiség halad mostanság, az sem túl megnyugtató.” Interjúnk.
Az irodalmi életben nem nagyon szorítottak számára helyet. Ellenben az olvasók mindig is falták a könyveit. Ungváry Zsolt írása.
A kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakja 84 éves volt.
Közel száz évet élt Lyka Károly, Budapest és tágabb hazánk krónikása, lexikonírója, a magyar művészettörténet népszerűsítője.
Nicholas Tate oktatáspolitikai szakember szerint az iskola egyre több olyan feladatot átvállal, amely a szülők felelőssége kellene, hogy legyen. Interjú.
A Libri Talent Kezdősor ösztöndíjasát nem csak történészként foglalkoztatja Jókai Mór, készülő novelláskötetében az írófejedelem helyett a hús-vér ember kerül a középpontba. Interjúnk.
A kulisszák mögé tekintve azt látjuk, hogy a népszerű regényíró élete tele volt érdekes momentumokkal: szerették vagy kihasználták az agg Jókait, aki szerelmi mámorban töltötte utolsó éveit?
Igényes, küllemére is komoly, emelkedett hangulatú kiadvány jelent meg Soa 80 címen, Petri Lukács Ádám szerkesztésében.
Borzongató hátterekkel operál, és hétköznapokban rejtőző – pszichés vagy éppen lételméleti – szakadékokat tár fel.
Az, hogy egy fiatal, kezdő írókat támogató felhívásra ilyen sokan jelentkeznek, jól mutatja, hogy virtuális világ ide vagy oda, az írás-olvasás vágyát, a papír valóságát nem lehet kiirtani az emberből – mondja Aczél Petra. A Mome professzorával a Libri talent kezdeményezés Kezdősor programja kapcsán beszélgettünk hálószobagyerekekről, élményhajszoló huszonévesekről és arról, miért olyan fontos, hogy heti háromszor együtt egyen a család.
A szívem pont ugyanannyira trikolor, mint amennyire szivárványos. Interjú.
Rezeda Kázmér újabb utazásai címmel mutatták be november 15-én, pénteken a Budapest belvárosi Scruton kávézóban Bayer Zsolt új szépirodalmi kötetét. Bayer Zsolttal Szentesi Zöldi László beszélgetett. Mi a bemutató után kérdeztük a szerzőt. Interjúnk.
A díj kapcsán általában felmerül Krasznahorkai László és Nádas Péter neve is, akik hosszú ideje a magyar irodalom nemzetközi szinten is elismert alakjai.
Hetényi most ugyanazt csinálja, mint amit az orosz hatalom szemére vet. Betilt(ana) és kiutasít(ana). Demeter Szilárd írása.
Idén nyolcvan éve halt meg Radnóti Miklós, a Petőfi Irodalmi Ügynökség „Csönd ül a szívemen” címmel nagyszabású programsorozatot szentel a kerek évfordulónak.
Olyat hozott, ami előtte nem volt, így vált a legnépszerűbb kortárs íróvá. A hozzá hasonló „irodalmi mágneseknek” nem lehetünk elég hálásak.
A publicista szerint „ez a civilizációnk egyértelmű a zsákutcája”.